Az ózon

Az ózon egy három oxigénatomból álló instabil molekula, amelyet Christian Friedrich Schönbein fedezett fel 1840-ben. Neve a görög „ozein”=„rossz szagot árasztó” szóból származik. Az ózon szúrós szagú, mérgező gáz. Standard hőmérsékleten és nyomáson, (nagy tömegben) halványkék árnyalatú. -112 °C alatt sötétkék folyadék, -193 °C alatt sötétkék kristály. Instabil: közönséges oxigénmolekulára (O2) és egyatomos, rendkívül reagens, úgynevezett nascensz, egyatomos oxigénre bomlik.

Az ózon megtalálható a talaj vegyületeiben, a vízben és az ózonpajzsban. Villámcsapás közelében nagy mennyiségben keletkezik az ún. koronakisülés hatására. A Tesla-tekercs kísérletek használatakor keletkező elektromos ívek is nagy mennyiségű ózont képesek előállítani. Továbbá minden 185 nm közeli hullámhosszú UV (UV-c) sugárzás is ózont fejleszt. A szolárium csövek többsége pl. éppen ezért speciális üvegburkolattal készül, mely ezt az UV fényhullámhosszt kiszűri, de a hétköznapi fénymásoló gépek is termelnek ózont, vagy akár a legtöbb halogén izzó is, csak igen kis mennyiségben.

Már a 19. században elkezdték az emberek hasznosítani az ózont fertőtlenítésre, vízkezelésre, gyógyításra, tisztításra, a táplálék frissen tartására. Száz év leforgása alatt pedig az emberek ózonhoz való kapcsolata és hozzáállása jelentősen megváltozott, és annak használata széles körben elterjedt. 1902-ben Németországban hozták létre az első olyan gyárat, amely a víz ózonnal történő fertőtlenítésére és tisztítására szakosodott. Azóta már sok vízműben alkalmaznak ózonos technológiát a víz tisztításának és fertőtlenítésének folyamatában. 1904-től ugyancsak elterjedtté válik az ózon használata a tej, hús, sajt és fehérjét tartalmazó táplálékok frissen tartásánál.